Sziasztok! Tegnap internet hiányban voltam így ma hoztam a részt :D Remélem tetszik majd! :D
Ezer puszi: Mandarin ^^
Reggel kifejezetten energia dúsan ébredtem, ami nem tudom, hogy sikerült de jó érzés volt. Így az az napi ruhámban is meglátszott, hogy vidám kedvemben vagyok.
7:45-re már a suliban voltam pedig általában ilyenkor indulok el otthonról. Kipakoltam a szekrényemből az első órai felszerelésemet, ami most rajz volt. Ecsetekkel, festékekkel, ceruzákkal és papírokkal mentem be a terembe, ahol még alig voltak, csak Dávid, Bali, Krisz és Gellért. Ők valamit Bali mobilján néztek és nagyon röhögtek. Egy laza "Hali!" köszönéssel lepakoltam a helyemre és én is nyomkodni kezdtem a telómat. Kb. 5 perccel később Ádi jött a terembe. Intett a többieknek, majd ledobta a táskáját a padunkra és arra készült, hogy leüljön a helyére. Aha, de csak készült. Ugyanis, a következő pillanatba Vivien lépett a terembe, de ezúttal nem úgy nézett ki, mint eddig hanem....nem is tudom.... önmagaként. Szőke haját kivasalta és olyan "átlagos" cuccok voltak rajta. Mármint, hogy nem ilyen csili-vili, mint eddig, hanem normális. Fekete pólóján az a banda díszelgett amit tegnap is láttam a falán, de még mindig nem tudom melyik az, hozzá világoskék farmert húzott és telt talpú magassarkút. Mit sem törődve Ádámmal lelöktem a cuccát a padról és odaszóltam Viviennek, hogy üljön mellém. Ez kicsit bunkó volt de most már mindegy.
- Nem baj? - kérdezte Áditól, aki először meglepetten, majd még meglepettebben nézett rá és a fejét kapkodta közöttünk.
- Hogy... Mi... - tátogott, mint egy hal.
- Persze nem bánja. - válaszoltam helyette. - Ugye?
- Ööö... Mi van? Te meg ki a franc vagy? - mutatott Vivienre. Szegény lány arca teljesen elvörösödött. A fejemet csapkodtam Ádám szégyenében. Hogy lehet valaki ennyire hülye?? Csak azért mert más ruhák vannak rajta még az arca ugyanolyan!
- Te idióta vadbarom! - szóltam. - Ő Vivien!
- Az nem lehet! - rázta a fejét Ádi.
- Pedig de! Nézz már rá!
Ádám most jobban megnézte magának és leesett az álla, majd kínos helyzet lévén idegesen vakargatni kezdte a tarkóját.
- Basszus... Ez ciki... A francba.... Ööö... Figyi.... Bocs, nem ismertelek fel. Khm... Kicsit megváltoztál... - Dünnyögte. Vivien elégedetten vigyorgott.
- Semmi baj. Akkor nem baj, ha ide ülök mára? - kérdezte nagyokat pislogva Ádira.
- Nem, dehogy! - felkapta a táskáját a földről és rám nézett. - De Bri... Miért is kellett lelökni a táskámat? Nem lett volna egyszerűbb ha megkérdezed? - vonta fel a fél szemöldökét. Nem igaz! Hogy a jó pikulába tudják ezt megcsinálni a fiúk??
- Abban mi lett volna az élvezet? - vigyorogtam. Fejét rázva, de röhögve ült le Gellért mellé, csakhogy ott meg Krisz szokott ülni, szóval ezek után jöttek a viták, hogy ki hol akar ülni. Becsöngő után még mindig kiabáltunk, de Nemes ennek véget vetett, azzal a kijelentéssel, hogy most a tornaterembe megyünk próbálni. Hangos ujjongás követte a hírt és elég nagy zsivajban mentünk be a tornaterembe.
Majdnem minden osztály csak 10 gyerekből áll és a tesiórák is csak osztályonként vannak, sose vonnak össze két osztályt, de ettől még a sulinak bazi nagy a tornaterme. Lehet, hogy a sport osztályok néha itt "mérkőznek" meg egymással? Nem tudom. Majd megkérdezem a bátyámat.
Egész órán próbáltunk és majd' meg szakadtunk a röhögéstől, amikor a Ádám és Gellért szerepeltek. A földön ültem, a hasamat fogtam és a szememet törölgettem a könnyektől, e mellett egy hang sem jött ki a torkomon csak a vállam rázkódott. Úgy nézhettem ki, mint egy retardált fóka.... De a megnyugtató az volt, hogy nem csak én voltam ilyen helyzetbe, hanem majdnem mindenki más is. Mikor Vivien és én kerültünk sorra a fiúk egy kicsit ledöbbentek Vivien új kinézetén, de hamar túltették magukat rajta, és minket is ugyanúgy kiröhögtek, mint mindenki mást is. Az egészben az volt a legviccesebb, hogy még mi is röhögtünk magunkon, ezért folyton elrontottuk a lépéseket. Nemes a fejét fogta, de azért ő is röhögött, amikor Gellért odament hozzá és elkezdett vele táncolni. Csak egy picurit vagyunk lököttek.
A többi órán haladtunk az anyaggal bár nem sokat mert mindenki a padtársával beszélgetett, így minden órán visszaültettek az eredeti helyére, mivel szünetben újra elültünk.
Miután hazaértem és megírtam a házimat kivételes alkalom volt, hogy nem a gépemet kapcsoltam be, hanem inkább átöltöztem egy lazább szettbe és lementem a pályára deszkázni egy kicsit, hiszen olyan régen voltam már. A pályán nem volt ott senki, csak Gellért próbálkozott néhány trükkel.
- Szia! - gurultam hozzá.
- Hello! Mizu?
- Semmi. Deszkázni jöttem. - vontam meg a vállam.
- Ha nem mondod ki se találom! - vigyorgott.
Kinyújtottam rá a nyelvem és elgurultam, hogy kipróbáljak néhány trükköt. A szimpla kis deszkázgatásból az lett, hogy Gellérttel versenyeztünk, hogy ki tudd jobb trükköket megcsinálni. Szoros verseny volt, de amikor rákérdeztem, hogy megírta-e a fogalmazást irodalomra csak meglepetten nézett rám.
- Milyen fogalmazást?
- Amit Görög kért a görög mítoszokról. - a szemöldökömet ráncoltam, mert ez elég furin hangzott.
- Baszki! Az holnapra kell?
- Aha.
- Basszus! Asszem megyek házit írni. Cső, majd holnap találkozunk. - azzal megfordult és elgurult a pályáról.
Megcsináltam még néhány trükköt aztán leültem a deszkámra és magam elé révedtem. Azon gondolkoztam, hogy maradjak-e majd a gólyabál utáni bulin, vagy ne, mert táncolni nem igazán tudok, az meg vér ciki lenne, ha padon ülnék, viszont az is, ha nem maradok ott.
- Hjaj.... -sóhajtottam.
- Szia! - szólt a hátam mögül egy hang, mire úgy megijedtem, hogy azt hittem itt áll meg a szívem. Hátranéztem és láttam hogy Ádi az.
- Jézus! Ne ijesztgess! - szóltam köszönés gyanánt, mire halványan elmosolyodott. Letette mellém a deszkáját és ráült. Kezében a mobilját forgatta.
- Lefotóztalak. - bökte
ki hirtelen.
- Mi?? - néztem rá kikerekedett szemekkel. - Azonnal töröld ki! Biztos marha rondán nézek ki rajta!
- Dehogy! Szerintem jó lett. Nézd meg! - a kezembe nyomja a telefonját, amin én vagyok rajta, amint a lemenő nap fénye megvilágít. Tényleg nem lett rossz.... De akkor is!
- Töröld ki! - mondom és visszaadom neki a mobilját.
- Hjaj! Nők! Milyen akaratosak! - mondta az "égnek". És már majdnem megnyomta a törlés gombot, de megállítottam.
- Várj! Mégse töröld ki. Megtarthatod, de senkinek sem mutathatod meg. - mondtam.
- Oké - vigyorgott.
- Ha már annyira szeretsz fotózni akkor úgy fair, ha nekem is van rólad egy képem. - előhalásztam a mobilom a zsebemből és gyorsan lőttem róla egy fotót. Majd megmutattam neki.
- Na ezt muszáj kitörölnöd! - és a mobil után kapott.
- Nem, nem - vigyorogtam. - Ezt megtartom. Jó kép lett.
- Hacsak el nem veszem tőled.. - mosolygott sunyin.
- Ahhoz előbb el kell kapnod! - kinyújtottam rá a nyelvem és futásnak eredtem. Ő pedig utánam.
El voltunk. Többször elkapott, de valahogy sikerült mindig kibújnom a fogásából. Épp próbáltam elmenekülni előle, de már annyira röhögtem, elfáradtam és kifulladtam, hogy lassítanom kellett, ő pedig kihasználta a helyzetet és hátulról a derekamat és a karjaimat is átölve megfogott. Nem próbáltam menekülni tovább csak röhögtem és Ádám mellkasának dőltem.
- Jól van, te nyertél. - lihegtem. - Kitörlöm a képet.
- Nem kell, megtarthatod - vigyorgott, de még mindig nem engedett el.
- És ezért üldöztél ilyen sokáig? - néztem bele a szemébe. Akkor vettem csak észre milyen szép sötétbarna szeme van. És ezekkel a csodálatos szemekkel akkor épp rám nézett.
- Szeretek futni. - mosolygott és..... és adott egy puszit az arcomra!!! Eddig a bátyámon, Ánonon kívül egy velem egykorú fiú sem adott puszit!
Még mielőtt bármit mondhattam volna, elengedett.
- Öhm... Azt hiszem nekem mennem kell. Majd holnap találkozunk. - intett és a deszkájára lépve elgurult.
Enyhe sokk még mindig volt rajtam, amikor hazaértem. Egyenesen a szobámba mentem és próbáltam kiverni a fejemből a pályán történteket. Csak egy puszi. Nem nagy dolog. Biztos minden lány barátját megpuszilja még mielőtt elmegy. Biztos. Csak az lehetett. Nem több.
- Kicsim? - nyitott be anyu a szobámba. - Minden rendben?
- Aham. - bólintottam. Az egyik plafonról lelógatott kosaramban ültem és anyu közelebb jött.
- Biztos?
- Öhm..aha? - hosszú szünetet tartottam, hogy átgondoljam beszéljek erről anyuval vagy sem. Végül az előbbinél pártoltam. - Anyu... Téged puszilt már meg barátod? Mármint barát barátod. És fiú.
Anyu elmosolyodott.
- Igen. Volt egy nagyon jó barátom, aki fiú volt. Sokat voltam vele. És sokszor meg is puszilt mint barátot.
- Aha. És aztán?
- Aztán évekkel később komolyabb lett a kapcsolatunk és azóta is együtt vagyunk és van két csodálatos gyermekünk. - mosolyog kedvesen majd homlokon puszil. Valahogy sejtettem, hogy apáról beszélt. - Ne aggódj miatta. Ez csak egy puszi. Lehet, hogy már olyan jó barátjának tart, hogy puszival köszönjön el. Nem mindig jelenti azt, hogy tetszel neki. De semmi sem kizárt.
- Oké. Köszi. Sokat segítettél. - mosolyogtam rá. A nagy frászt! Nem jelent semmit, de semmi sincs kizárva?! Marha sokat segítettél, köszönöm.
Kiment a szobámból és egyedül maradtam. Bekapcsoltam egy kis időre a gépem, hogy megnézzem kik vannak fent. Senki sem volt fent, csak egy név mellett világított a zöld pötty. Ádám neve mellett.
A következő pillanatban üzenet jött tőle, de még mielőtt megnézhettem volna gyorsan kiléptem. Nem akarom azt olvasni, hogy semmi sem volt az, mert ha semmi nem lett volna akkor nem csinálja. Igaz? Igaz???? Egy füzetnek teszek fel kérdéseket. Ez is rám vall. Lehet, hogy már túl fáradt vagyok. Jobb lesz ha lefekszem aludni.
Az előző részhez, kaptam egy olyan pipát, hogy "inkább hanyagoljam", nos megszeretném kérni ezt az illetőt, hogy írja meg miért, előre is köszönöm.
Ui.: Remélem tetszik az új rész :) Ui2.: Kritikát olvashattok a blogról itt
puszi: Mandarin^^
A múlt héten kiolvastam az SZJG-t és... IMÁDOOOOM!!! Alig várom, hogy elolvashassam Laura többi könyvét is, amik már megjelentek, de még nem jutott rá időm, hogy megvegyem őket.
A suliban nem sok történt, az órák uncsik voltak, ment a hülyülés 1000-rel és a fiúk húzták a tanárok agyát. Hogy példát is írjak, csütörtöki fizika óra:
A helyzet: Székelyné Júlia tanárnő (röviden csak Julinak nevezzük vagy Fizika Néninek) nagyban rajzol a táblára. Az osztály hangoskodik, mint mindig.
- Az milyen betű? - kérdezte Benő nagyokat csapkodva a levegőbe, ami szerintem jelentkezés akart lenni, de mindegy.
- Melyik betű? Ez? - mutatott a táblára Fizika Néni. - Ez egy I.
- Egy pí? - kérdezi értetlenül Benő. - Ááá! Már látom!
- Nem pí, hanem I! Egy nagy I betű! - akadt ki egy kicsit Juli.
- Értem én tanárnő, hogy az egy pí! - bólogatott egyetértően.
- Mondom egy I! I, mint áramerősség! - fakadt ki a tanár.
- Öö... Tanárnő? - kérdezte értetlenül a fejét vakarva Gellért. - Az nem I, mint Ilona akart lenni?
Itt már nálam is elpattant a cérna és háromszor is fejbe vágtam magam.
- Gellért! - szóltam, oda neki, mire hátrafordult. - Ne próbáld megérteni!
- Mi? Miért? Te érted? - nézett rám furcsán.
Elröhögtem magam és mellettem Ádám is a fejét fogta. Igen, ember, értem! I, mint áramerősség jele!
Húha, elég sötét osztálytársaim vannak, de legalább jó fejek.
Ma ofőn Nemes kissé kiakadt, hogy most pénteken lesz a gólyabál nekünk meg még sehogy sem áll a műsorunk. Nem vagyunk egy szorgalmas banda ez tény, de erre számítani lehetett.
Szóval először kiválasztottuk, hogy ki mit fog eljátszani. Elég hangosak lehettünk, mert a szomszéd teremből átjött Török megnézni, hogy van-e bent nálunk tanár. Onnantól kezdve Nemes kicsit többet szólt ránk.
A felosztás a következő volt:
Gellért: Első énekes és róka
Ádám: Második énekes és róka
Balázs: Nagyapó
Zoli: Nagyapó ölében a gyerek
Benő: A végén az animált róka
Vivien és én: táncosok
Sajnos Krisznek és Bobesznak nem jutott túl nagy szerep. Nekik plüssállatokat kell beszerezniük és azokat felmutatni és melléjük egy táblát amire rá van írva, hogy milyen hangot adnak ki. De azt mondták nem bánják, mert legalább nem kell hülye jelmezbe bújniuk. Hát meg tudom érteni őket. Kíváncsi leszek Ádám és Gellért, hogy fognak kinézni rókajelmezben. "gonosz vigyor"
Utolsó óra után a szekrényembe pakoltam a fölös tankönyveket, úgy értem amikből nem volt se házi se tanulnivaló. Amint becsuktam az ajtót egy enyhe szívinfarktust kaptam, mert mögötte Vivien állt.
- Ha már kénytelenek vagyunk ugyan azt a szánalmas táncot táncolni, - nézegette unottan a körmeit. - akkor örülnék, ha legalább hasonlítana a kettőnk mozgása. A te lomhád és az én kecsességem. - villantott rám egy győzedelmes mosolyt. Hah! Ha azt hisz ez elég ahhoz, hogy lekicsinyítsen akkor nagyot téved. Bár abban igaza van, hogy nem tudok táncolni. De ezt honnan tudja?
- Rendben "Ms. Tökély", hol akarsz próbálni? - gúnyolódtam.
- 4-re gyere át hozzám. - hátradobja egyik platinaszőke tincsét és nagy csípőmozgással elmegy mellettem.
- Azt se tudom hol laksz! - szóluk utána. Erre megáll és fáradtan sóhajt. Előkotor egy tollat a pink táskájából és a tenyeremet maga felé fordítva ráírja a címét. - Hát, ööö... kösz. De ha egy papírra írod fel az is elég lett volna.
Nem volt nehéz megtalálni Vivienék házát. Egy óriási kertes ház, aminek biztos van vagy 4 emelet. Becsöngettem és egy magas, szőke hajú, kék szemű nagyon szép asszony nyitott ajtót.
- Csókolom. Brigi vagyok, Vivienhez jöttem. - mutatkoztam be illedelmesen.
- Szia! - mosolygott kedvesen. - Én Vivien anyukája vagyok. Nem is mondta, hogy vendéget vár.
- Lehet, hogy megfeledkezett rólam. - teszem az ártatlant, pedig belül egy feledékeny, hülye, szőke plázacicának gondolom.
- Gyere be. - belülről nézve a házukat még nagyobb mint kívülről, de azt meg kell hagynom, hogy nagyon ízlésesen van berendezve. A bútorok modernek és színesek, teljesen passzolnak a fehér falhoz és padlóhoz. Vivien anyukája a konyhába kísér. - Kérsz valamit inni?
- Egy pohár víz jól esne, köszönöm.
Leteszi elém a poharat és mondta, hogy csak várjak itt, felmegy szólni Viviennek. Nagyot kortyoltam a vízből és körbenézek. A konyhában ellentétben a nappalival fekete bútorok vannak, de ugyanúgy fehér a fal és a kő.
A következő pillanatban Vivien jelenik meg a konyha ajtajában trikóban, melegítőben és felkontyolt hajjal. Szúrósan végignéz majd megkérdezte.
- Ebbe akarsz táncolni?
- Miért? Kényelmes! - egy farmert vettem fel és egy hosszú trikót a deszkás cipőmmel. Mi baja ezzel??
Felmegyünk az emeletre. Jól tippeltem a 4 emelettel, mert ott volt Vivien szobája. A furcsa az volt, hogy egy fekete, piros "Belépni tilos!" matricával díszített ajtón kellett átmennünk, hogy feljussunk az emeletre. Viszont fent elakadt a lélegzetem! A falak fehérek és fekete festett indák futottak keresztbe-kasul rajta, néhol számomra ismeretlen bandák poszterei függöttek és az egész "szoba" hatalmas volt. A bútorok feketék, csak a dekorációk voltak fehérek. Nem is szoba ez, inkább egy szobává alakított emelt.
- Ez a te szobád? - kérdezem.
- Igen. Mi az, talán nem tetszik?
- Nem, nem, csak... olyan sötét. Az ember azt gondolná, hogy neked csili-vili, pink, meg habos-babos cuccaid vannak. Ezek szerint tévedtem. - gondolkodtam el. Vivienre pillantottam, aki kikerekedett szemekkel nézett rám.
- Tényleg ilyennek gondolsz?
- Bocs, de igen. - vallom be kelletlenül.
- Jhaj, - sóhajtott és ledobta magát az ágyára. - az előző sulimban is ezért utált mindenki. Miből gondoltam, hogy itt más lesz?
- Hé, hé, hé! Nyugi! - leültem mellé az ágyra. Nagyon megsajnáltam, szegényt. Én se szerettem, ha nem fogadnak el olyannak, amilyen vagyok, csak szerintem ez nem ő. - Szerintem ez nem is te vagy. Mármint amit eddig csináltál. Ennél te százszorta jobb vagy szerintem. - meglöktem a vállammal mire egy halvány mosoly jelent meg az arcán. - És ha önmagadat adod sokkal szimpibb is leszel. - rákacsintottam és fölkeltem az ágyról. - Most viszont gyakoroljuk a táncot.
Egészen este 7-ig gyakoroltuk, de teljesen megérte. Igaz van még mit csiszolni a táncon, de úgy nagyjából már megy. Ráadásul Viviennek egy teljesen más oldalát ismertem meg. Egy olyan oldalát, aki szeret szarkasztikusan beszélni, viccelődni és egyáltalán nem nyafog és kényeskedik. Sokkal szimpibb, mint volt.
Na, jó most viszont megyek aludni, mert a tánc elszívta minden életerőmet.
1. Cukorka nem nagyon segít a blogban így mostantól egyedül csinálom és a nevem Orange Mandarin, de csak a Mandarint fogom használni ;)
2. Mostantól minden szombaton lesz új rész (kivéve ha sok a tanulni való, vagy haegy jó könyvet olvasok)
szünetekben 4 naponként.
3. Ritkulnak a kommentek, úgyhogy ha tetszik komizd, pipáld és kövesd a blogot. :)
xoxo: Mandarin
Tegnap nem jutott időm az Örökké befejésére, így ma első számú célom elolvasni azt, holnapra úgyse kell sokat tanulni. Reggel egy nagyon, de nagyon egyszerű szettet vettem föl. Rózsaszín póló és Converse, fehér farmer és egy farmer kabát.
A suliban nagyon semmi sem történt. Haladtunk az anyaggal, ami dög uncsi volt, kivéve akkor amikor a fiúk beszóltak a tanárnak.
Matekot röpit írtunk és a mellettem lévő Ádám igencsak elsápadt amikor kikaptuk a lapokat. Gyorsan megcsináltam az enyémet, tök egyszerű volt, aztán lesúgtam neki az egészet. Óra után gyorsan elhagyta a termet. Azért egy kösz, vagy valami jól esett volna... Aha, csakhogy utána rendesen meg is lepett.
5 perc múlva egy palacsintával a kezében jött vissza és lerakta elém. Én kikerekedett szemmel néztem rá és csodálkozva húztam ki a fülhallgatómat.
- Ez meg mi? -kérdeztem.
- Nálunk Budán ezt palacsintának nevezik. - mosolygott.
- Azt tudom, hogy ez mi, de miért raktad elém? - ráncoltam a homlokom.
- Hogy megköszönjem a segítségedet a dogánál. - most már vigyorgott.
- Na, ne szórakozz! - hitetlenkedtem. - Egy kösz is elég lett volna!
- Tudom! De ez nekem szimpibb volt. Na, de edd meg! Nem azért vettem, hogy nézegesd!
Beleharaptam és... mmm mennyei volt! Ráadásul túrós, a kedvencem!
- Várj! Hol vettél te palacsintát? - kérdeztem.
- A büfében. - értetlenül nézett rám. - Miért?
- Ne már! Még palacsintát is adnak abban a büfében? Ez hihetetlen! - röhögtem el magam. - És köszönöm!
- Nincs mit! - mosolygott kedvesen.
Rajzon vázákat kellett rajzolnunk, szerintem jól sikerültek, bár az árnyékolással nem voltam elégedett.
Uccsó óra után (ez volt a rajz) behívtak minket az igazgatóhoz. Nem igaz! Még 1 hónapja sincs, hogy ebbe a suliba járok, de már egy csomószor jártam a diri irodájában! És valószínű még sokat is fogok...
- Tessék itt vannak a versenyek. - csapott a mondanivalója közepébe. - Kerületi gördeszkaverseny, továbbjutás a megyeire, onnan pedig az országosra. Október 4-én aztán mindenki legyen ott egytől egyig. Aztán, - kivett egy lapot a nyomtatóból. - október 5-én ugyanott, ugyanakkor, ugyanolyan bicikli verseny.
- Az BMX. - helyesbített Benő.
- Az mindegy. - legyintett és szigorúan nézett végig rajtunk. - Aztán ne hozzatok szégyent az iskolára.
Azzal el is küldött minket. Otthon, gyorsan megcsináltam a házim aztán felmentem netre. Pontosabban regisztráltam szjgerre. Megírtam a rövid kis ismertetőmet: "Sziasztok! Bri vagyok, 14 éves. Imádok deszkázni, olvasni, rajzolni és gitározni (van kettő is), zenei ízlésem kicsit furi, igazából mindent meghallgatok kivéve a rappet és azt amit nem szeretek. Kedvenc filmem: Éhezők viadala, Csontváros. Kedvenc könyvem: túl sok van ahhoz, hogy mindet felsoroljam. Kedvenc sorozatom: Once upon a time és Így jártam anyátokkal. Ja és a smilekat nem különösen kedvelem, csak bizonyos alkalmakkor használom. Szóval mindet összesítve: jelölj, pacsizz minden visszamegy ;)"
Kb egy órája szörfözhettem a neten de már 10-en bejelöltek ismerősnek. Wow!
- Brigi! Vacsora! - szólt apu.
Lecsuktam a gépem tetejét és lesiettem a lépcsőn. Már a szobám ajtajából fincsi illatot éreztem, de amikor leültem az asztalhoz anyu egy nagy tányér palacsintát tett az asztalra, köré pedig mindenféle ízesítőt. Amint megláttam felnevettem.
- Ma a suliban is palit ettem. - mondtam mosolyogva és vettem egyet a tányéromra, majd megszórtam fahéjjal.
- Tényleg? Hogy-hogy? - mosolygott anyu.
- Ja! És honnan szereztél palacsintát? - kérdezte Bence is teli szájjal.
- Ádámtól kaptam, aki a büfében vette. És léci ne beszélj teli szájjal mert undorító! - fintorogtam.
- Ááá! - nyitotta ki a száját és megmutatta a megrágott tésztát. Fúj! Állat!!
- Bence, ne legyél gusztustalan! - szidta le apu is.
- Köszönöm! - biccentettem felé.
- És ez az Ádám fiú... helyes? - kérdezte anyu.
A kérdésre torkomon akadt a falat. A mellkasomat ütögetve próbáltam lenyelni a falatot, majd egy pohár vizet lehúzva sikerült. Bence meg csak röhögött. A szemét!!
- Hogy helyes-e? - elgondolkoztam. Most ilyenkor mit kéne mondanom? Mert ha azt mondom helyes azt hiszik bele vagyok esve. Ha azt hogy csúnya, akkor meg leszidnak, hogy nem szép ilyet mondani másokra. - Átlagos. - nyögöm ki végül.
Anyuék összenéznek egy "mindent értünk" pillantással. Mi van????
4 palacsinta után megköszöntem a vacsit és visszamentem a szobámba. Szjgeren újabb 15 ember jelölt be ismerősnek. Wow, ha ez így megy tovább a héten akár a 75, sőt sokkal több ismerősöm is lehet.
Most viszont megyek olvasni az Örökkét és megpróbálok valamennyit aludni az éjjel.
Sziasztok! Hatalmas bűntudattal, hogy ilyen sokáig nem volt rész, most hoztam nektek egyet. Nagyon szeretném megköszönni a sok dicsérő komit, remélem ezek után is lesznek és az új designet Michnay Szabinának. :)
Valamint kérdezhettek tőlünk a bloggal vagy mással kapcsolatban, ha küldtök e-mailt erre a címre: bloggersisters2@gmail.com
Ezer puszi: Mandarin ^^
Egész este csak olvastam, alig aludtam valamit az ébresztőm meg kegyetlenül csörgött 3/4 7-kor. Nem akaródzva keltem ki a jó, puha, meleg ágyikóból. Gyorsan felvettem egy farmert, pólót és egy kapucnis pulcsit, a hajamat pedig egyszerű lófarokba kötöttem.
Fél álomban mentem le a lépcsőn, azt hiszem menet közben el is szundíthattam egy kicsit, mert mire újból kinyitottam a szemem már 5 fokkal lejjebb voltam. Az étkezőben Bence tömte magába a müzlit, mint mindig és most is a reggeli újság végén lévő Kázmér és Hubát olvasta. Anyuékat sehol nem láttam.
- Anyáék? - kérdeztem nyöszörögve.
- Apunak korán kellett menni, anyunak meg volt valami elintézni valója. - felpillantott az újságból és furcsán méregetett. - Minden oké veled? Hülyén nézel ki.
Belepillantottam a tükörbe és be kell valljam tényleg hülyén néztem ki. A hajam felét nem is fogta a gumi, a cipőm helyett pedig szandált húztam a zoknira, a szemem pedig mintha monoklis lenne. Húú, tényleg nagyon fáradt lehettem.
- Ah! - nyögtem. - Miért kell ilyen jó könyveket írni?! - fakadtam ki.
- Mi van? Te kaptál könyvet?? És én nem kaptam videó játékot? Mégis hol marad az egyenjogúság? - kinyújtottam rá a nyelvem és visszasiettem a szobámba, hogy valamennyire rendbe szedjem magam.
Szerencsére mire a suliba értem, valamennyire magamhoz tértem, de nem eléggé ahhoz, hogy kikerüljem az arcomba csapódó, víztől csöpögős szivacsot. Fúj! Az undormányt törölgetve az arcomról mentem a helyemre, de pechemre nem vettem észre egy táskát így egy jó nagyot taknyoltam. Aú! ÉS amilyen szerencsém van, Ádámnak és Gellértnek pont most kellett a teremben maradniuk, hogy a rajongó táboruk is itt legyen és lássák az esésemet. Na kösz! Végül Ádám jött oda segíteni.
- Hé, jól vagy? - kérdezte miközben felsegített a földről.
- Ööö... Aha. Ja, várj mégsem! Most estem pofára, talált képen egy vizes szivacs és amúgy is nyűgös vagyok, úgyhogy megköszönném, ha most békén hagynál, vagy legalább adj egy rohadt fizika házit! - kiáltottam le a fejét, Kicsit túl hangosan mert a mögöttünk lévő rajongók ezt egy nagy "Húú"-val reagálta. - Ti pedig ne húúúzzatok itt nekem, mert nagyon nincs jó kedvem. És ha nincs jó kedvem csak ti szívjátok meg.
Pufogva ledobtam magam a helyemre és mivel senki nem adott egy fizika házit kénytelen voltam egyedül megcsinálni.
Végül Föci előtt behívtak minket az igazgatóhoz, hogy megbeszéljük azt a sport versenyes dolgot. Azt hiszem, az igazgatóival még sokat fogok találkozni, jobb lesz szokni az unalmas fehér falakat és a zöld huzatú székeket.
- Nos, ki találtátok melyik sporttal akartok indulni? - kérdezte, és amikor a sportot említette idéző jeleket rajzolt a levegőbe. Most ezzel azt akarja mondani, hogy a gördeszka és a BMX nem sport???
- Igen, és dupla kockázatot vállalunk. Két versenyen indulunk. Egy gördeszka és egy BMX. - magyarázta Ádám. Megy ideig, túl hosszú ideig gondolkodott, majd amikor Gellért kezdte magát kínosan érezni a néma csöndben, megköszörülte a torkát jelezve mi várunk. Pech, hogy ezt a diri sértésként fogadta.
- Mit köszörülöd itt a torkod? Ha beteg vagy menj az orvosiba! - ujj begyeit összeérintve az asztalra könyökölt és egyesével végignézett rajtunk. Rajtam kicsit hosszabb ideig állapodott meg a tekintete, amit én csak egy mosollyal fogadtam. - Rendben. Mindkettőn indulhattok. Holnapra megmondom melyikeken.
Az ajtón kilépve mindenkiből egyszerre szakadt ki egy megkönnyebbült sóhajtás. A többiek elindultak az osztályterem felé. Én csak lerogytam az egyik szekrény elé és ott maradtam. Ez a beszélgetés elvette minden energiámat.
- Hé! Hahó? Bri, ébresztő! A folyosón vagy, mindenki téged bámul. - rázta meg a vállamat Ádám.
- Nem érdekel! Hagyj békén! Én most itt fogok aludni és kész! - mondtam fél álomban. Így visszaemlékezve elég gáz voltam. Sőt, nagyon gáz.
Ádám egy sóhajtással otthagyott és elment. 5 perccel később megint itt volt és valami meleget tartott a szám elé.
- Igyál ebből! Ettől majd jobban leszel.
Kinyitottam a szemem és kelletlen kortyoltam a forró italból. Keserű íz járta át a szám és a meleg leégette a nyelvemet. Kávé volt. Fúj.
- Fúj! Vidd innen! - adtam vissza neki. - Utálom a kávét!
- Ez van. Az élet kegyetlen. - visszaadta így muszáj volt meginnom. - Na, gyere, most már menni kéne. - karomnál megfogva felsegített a földről én meg még mindig fél álomban a mellkasának dőltem és úgy kortyolgattam a forró italt. A derekamat átkarolva támogatott a folyosón. Magamban elcsodálkoztam, hogy milyen kemény a mellkasa. Vajon mit sportolhat a deszkázáson kívül?
Otthon a konyhából fincsi illat szállt. Kakaós süti. Mmm, imádom! Nem véletlen, hogy amikor belépek a helyiségbe, anyu akkor veszi ki a sütőből a forró édességet.
- Szia, kincsem. - nyomott két puszit az arcomra. - Milyen napod volt?
- Nyűgös. Alig aludtam valamit az éjjel és így sem tudtam végezni a könyvel. - szomorkodtam.
- Jaj, Bri! Nem kell mindent most rögtön elolvasni, mert ha túl gyorsan végzel valamivel, akkor nem fogsz emlékezni a történetre. - mosolygott kedvesen.
Bólintottam, majd elindultam a szobám felé. A lépcső felénél sem tartottam, amikor anyu utánam szólt.
- Egyébként jövő hétvégén itt lesznek Zsófiék.
Ettől mindjárt jobb kedvre derültem. Imádom az uncsitesóimat! Alig idősebbek nálam (kemény 2 hónap) és Zsó a legjobb barátnőm is egyben, még ő nevezett el Bri-nek. Ő és az iker testvére Áno (igazából Áronnak hívják, csak én egész kicsi korom óta így hívom) a mi sulink egyik testvér iskolájába járnak, ahol tánccal, írással és színjátszással foglalkoznak. Zsó táncra, Áno meg írásra jár. Eszméletlen milyen történeteket tud kitalálni. Csak úgy magának is ír történeteket, amikor éppen unatkozik, van vagy 7 blogja mindegyiknél meghaladja az 50 feliratkozót és most éppen egy könyvön dolgozik, amit nem mutat meg senkinek. Zsó pedig eszméletlen, hogy milyeneket tud táncolni! Semmi bemelegítés nélkül simán lenyom egy spárgát és a mozgása is eszméletlen kecses.
És az egészben a legjobb, hogy jövő hétvégén itt lesznek! Ez kivételesen megérdemel egy smilet: :D
Gyorsan megírtam a házimat, utána meg felmentem skypera. És persze hogy aktív volt Zsó is és Áno is. Gyorsan indítottam egy videó csetet velük. Két külön ablakból néztek rám vigyorogva. Egymás mellett van a szobájuk, de jobb szeretnek külön csetelni. Állandóan vitatkoznak, hogy a másik kitakarja a képből.
- Sziasztooook! - húztam el a szó végét, amit egy röhögéssel viszonoztak. Ők is annyira happyk mint én. - Hogy vagytok?
- Elvagyunk! - vigyorgott a kamerába Zsó - Ja, Áron! Anya mondta, hogy mosogass el.
- Ha-ha! Röhög a vakbelem. - vigyorgott. - Még véletlenül sem neked mondta, igazad van.
Annyira jó, hogy web kamerán keresztül beszélik meg az ilyen dolgokat.
- Hé, Bri! Milyen a suli? - kérdezte Zsó.
- Hát nem is tudom, hogy mondjam. - húztam el a szám.
- Ne már! - képedt el Áno. - Ilyen szar?
- Háááát... Nagyon király! - vigyorogtam, mint a tejbe tök. - Minden nap van rajzunk és az osztály összes tagja deszkázik vagy BMX-ezik. Ja és tök jó fejek.
- És vannak helyes pasik? - érdeklődött Zsó.
- Ne! Léci! Csak ne itt! Majd ha ott leszünk, kibeszélhetitek magatokat fiú ügyileg, de ha én itt vagyok léci ne!! - könyörgött. Zsóval együtt elröhögtük magunkat és nyújtogattuk rá a nyelvünket.
- De meséljetek már ti is! Áno, szereztél már magadnak barátnőt? Vagy szingliként éled le az életed? - hecceltem.
- Hé!! Ez fájt! - tette a szívére a kezét. - És csak, hogy tudd! Alakulóban van a kapcsolatom. - húzta fel az orrát sértetten.
- És ezt a csaj is tudja?
Zsóval összeröhögtünk, Áno meg kiakadt.
- Persze, hogy tudj! Mért ne tudná? Már két éve próbálom befűzni! Még jó, hogy tudja, istenem! Bri, ezt még visszakapod!
A hasamat fogtam annyira röhögtem, még a gurulós székemről is leestem.
- Jaj! - nyögtem még mindig nevetve. - Nem bírom! Fáj a hasam!
Most már mindannyian nevettünk olyan hangosan, hogy Bence átjött, hogy megnézze, mi van itt.
- Szia Benceeee!! - integetett a kamerába Zsó. - Jövő hétvégén megyünk! - Bence fájdalmas képpel nézett rá. Igen, Zsó olyan, mint egy második húg, csakhogy ő eggyel sem bír nem hogy kettővel.
- Jaj de jó! - lelkesedett. - Áron mondd, hogy te is jössz és lesz legalább egy épelméjű a házban!
- Még szép hogy megyek! - vigyorgott. - Akkor hogy aláználak meg WoW-ban?
- Te engem? Na, azt megnézem! - vigyorgott.
Így beszélgettünk még egy ideig aztán a skype jelezte, hogy van egy másik hívásom. Elköszöntem az ikrektől, Bencét meg kitessékeltem a szobámból. Ádám hívott.
- Szia! Magadhoz tértél már? Vagy felébresztettelek? - vigyorgott.
- Haha! Nagyon vicces! - forgattam a szememet.
- Mit csináltál az éjszaka? Nagyon nyűgös voltál.
- Olvastam. Egy nagyon jó könyvet még mielőtt kritizálnál. - tettem karba a kezem.
- Oké, akkor inkább nem mondok semmit. - tette fel a kezét mentegetőzve. Elnevettük magunkat, bár én tovább is nevettem, ahogy visszaemlékeztem, hogy Áno azzal szórakozott, hogy ceruzákat dugott az orrlyukába. Lefordultam a székről. Megint. Asszem' kicsit meghülyültem. Visszaültem a székre.
- Bocs ennyire nem volt vicces, csak.. á mindegy! - kuncogtam. - De miért hívtál?
- Hát öhm... - megvakarta a fejét. - Nem értem a matek házit. - felnevettem. - Naaa, ne röhögj ki! Hülye vagyok matekból!
- Jó várj egy kicsit.
Elmagyaráztam neki. hogy mit hogyan kell csinálni, utána meg még egy csomót beszélgettünk és nevettünk. Fél 12-kor esett le, hogy holnap suli van és aludni kéne. Elköszöntem Áditól és gyorsan megfürödtem a legkevesebb zajt csapva, nehogy anyuék leszidjanak, aztán még mindig vigyorogva az elmúlt beszélgetések miatt feküdtem le.
Sziasztok! Bocs, hogy sokáig nem volt rész de nem nagyon jut rá időnk. :( Viszont, nem tudjuk mennyien szeretitek vagy ismeritek A Végzet ereklyéit, de meghírdettek egy versenyt és ha szeretnétek jó fanfictionöket olvasni akkor nézzétek meg ezt az oldalt :D
A múlt héten nem történt semmi izgalmas az óriási röhögéseken, hülyüléseken és a dögunalmas órákon kívűl. Előszőr ez a hét is így akart indiulni, de az ofőnk és az igazgató ezt megakadályozta.
6. órára, amikor bejött Nemes, kivételesen nem volt pipa ránk. Kezében egy nagy köteg papírt hozott, és csak reménykedni mertünk, hogy nem a kedden megírt, katasztrófálisan sukerült töri felmérő dolgozatok azok.
- Rendben! Hrárom nagyon fontos dolgot kell megbeszélnünk. Az első: Kitaláltátok már, hogy melyik sportágban akartok indulni, hogy kárpótoljátok a terem kifestését? Az igazgató úr következő szünetbe várja a válaszotokat. Majd menjetek fel hozzá. És kérlek tisztelettel beszéljetek vele! - könyörgött sz ofő.
- De tanárnőőő!! Mi mindig tisztelettel beszélgetünk a nálunk idősebbekkel! - pislogott ártatlanul Dávid.
- Persze! Én meg az angol kirélyné vagyok! - hitetlengedet Nemes.
Dávid fölállt, a tanárnő elé sietett, térdre ereszkedett és mélyen meghajolt, majd az ofő meglepett szemébe nézett és azt mondta:
- Ha maga mondja felséges királyném! - Megfogta Nemes kezét és adott rá egy jo cuppanós puszit.
Kitőrt belőlünk a röhögés, az ofő meg vörös arccal a hjelyére küldte az elégedetten vigyorgó Dávidot.
- Félre téve a humort, a második amit mondani akartam.. - kezébe vett egy papírt és felovasta róla a lényeget. - Meghírdettek egy rajzversenyt. A téma ősz. Jelentkezési határidő október 31. - felnézett a lapok közül és végipásztázta az osztályt. - Szeretném, ha minnél többen jelentkaznétek. Brigi, Vivien, Benő, Dávid és a többiek, készítsenek egy-egy rajzot vagy festményt, hozzátok be és én majd elküldöm erre a címre. Mindenki kap egy lapot, nézzegessétek és gondolkodjatok el rajta mivel és mit fogtok készíteni.
Kiosztotta a lapokat és anélkül, hogy bárki is megnézte volna mi van ráírva, begyömöszölte a táskájába. Hát igen, nem nagyon érdekel minket az ilyesmi. Mátmint nem a rajz, meg a verseny, hanem a papírok. Volt egy olyan érzésem, hogy a övetkező szünetbe, mind papírrepülőként fog kikötni a szemetesben, vagyis inkább annak a környékén.
- Az utolsó pedig a Gólyabállal kapcsolatos. Hogy gondoltátok a fellépést?
- El játszuk a videóklippet! - kiabáta be Bali.
- És azt hogyan? - kérdezte az ofő.
- Mit tom' én! Én csak az ötletgazda vagyok, a tervezést meghagyom a többieknek. - vigyorogva hátradőlt a székén és hiontázni kezdett.
- Jó, de ha el akarjátok játszani a klippet ki kell osztani a szerepeket.
Mindenki egyszerre kezdett kiabálni, hogy kit akar játszani. Nemes kikerekedett szemekkel kapkodta a fejét, hogy kire is figyeljen. Sajnos nem jött össze neki.
- Állj! Elég!! Csendesebben gyerekek!! - kiabálta, de alig lehetett hallani a hangját. - Sorsolással döntjük el, hogy ki kit fog játszani. Előtte viszont meg kell néznünk a videót, hogy lássuk, hány szerep van. Brigi ha lennél olyan szíves...
- Persze! - Előkaptam a mobilom és lejátszottam neki a videót.
- Hm. Én 4 olyat láttam amit el tudnánk játszani, a többiek pedig a táncosok lennének. Mit szóltok hozzá?
Természetesen mindenki főszerepet akart, úgyhogy nem járt sikerrel, de valahogy végül sikerült mindenkinek beleegyeznie.
Mindenki fölirta a nevét egy kis cetlire, majd beledobtuk őket sapkába és jól összeráztuk.
- Jó. Az első akinek a nevét kihúzom, az fogja játszani az első énekest. Aki nem más mint... - kihúzott egy papírt, széthajtogatta és felolvasta. - Nagy Ádám.
- Ez aaaaaz!!!! - öklözött a levegőbe mellettem. Rám vigyorgott én meg vissza.
- A második énekes... Pintér Gellért!
- Király! Csapj bele, haver!! - fordult hátra Gelli és összepecsiztak Ádival.
- A nagypapa... Petri Benedek!
- He?? Nagypapa?? Az meg mit csinál? - forgolódott meglepetten, mi meg jót röhögtünk rajta.
- Az aki ott középen ül és a gyereknek olvas fel és közben hangokat utánoz. - világosítottam fel.
- Jaaa, hogy aaz!... Na ne máááááár!!! - ezek szerint leesett neki a tantusz. - És kit kell a kezemben fognom?? Ugye valamekólyik csajt?
Erre a beszólására kapott tőlem és Vivitől is egy-egy tollat, amit hozzávágtunk.
- Azt majd most fogjuk kihúzni.... Aki nem más, mint Szilágyi Zoltán!
- MI?????? - kiáltotta Zoli - Én aztán bele nem ülök az ölébe!
Hasamat fogtam a röhögéstől, talán még a könnyem is kicsordult, ahogy a két fiú vitáját hallgattam.
Következő szünetben a csapattal fölmentünk az igazgatóhoz, közben még mindig hallgattuk Zoli és Benő vitáját. Bekopogtunk, mire a titkárnő kijött, hogy várjunk egy picit. 5 perc múlva megint kijött.
- Az igazgató fogadd benneteket. - mondta.
- Mintha bíróságra mennénk! - mondta Krisz és rázkódó vállakkal beléptünk az igazgatói irodába.
- Nos, 9. a. Kitaláltátok melyik sportágat választjátok? - kérdezte a diri bá' ujjbegyeit összeérintve, hogy még szigorúbbnak hasson.
- Igen! - mondta Dávid. - BMX és gördeszka.
Az igazgató szemöldökét ráncolta. Látszott rajta, hogy nem tetszik neki a válasz.
- Gördeszka? BMX? Ezek nem is sportok! Mennyetek inkább kosárlabdázni!
- Bocsánat, igazgató úr, de maga mondta, hogy mi választhatjuk ki melyik sportágaban akarunk versenyezni. És mi ezeket választjuk.
- De ez két különböző dolog. Csak az egyikkel versenyezhettek.
Összenéztünk a többiekkel és éreztem, hogy ebből még nagy vita lesz.
- Kérhetnénk még egy kis haladékot? - kérdeztem a dirit.
- Holnapig. - mondta szigorúan. - Mehettek.
Némán kiballagtunk és, amint az ajtó bezáródott mögöttünnk kitört a harmadik világháboró. Deszkások, BMX-esek ellen. Mindenki érvelt a saját sportja mellett és fújolta a másikét. Én inkább kimaradtam belőle és visszamentem a termünkbe.
Az osztályterem teljesen üres volt, még Vivien sem volt ott. Leültem a helyemre és vártam a becsöngőt.
Órák után minnél előbb el akartam jönni a suliból, hogy ne kelljen az állandó vitatkozást hallgatnom. Sajnos Ádám megkísérelte ezt a tervemet.
- Brigi! Várj már meg! - az iskolakapuban ért utul. - Vég-hre! - lihegett.
- Mi van?
- Mit szólsz ehhez? - tért rá a lényegre kenterfalazás nélkül.
- Mihez? - tettettem a hülyét.
- Hát ehez! Az egész gördeszka/BMX -hez!
- Én ebből inkább kimaradok. - mondtam és elfordultam, hogy elinduljak haza, de elém állt.
- Nem maradhatsz ki! Te si deszkás vagy! - hitetlenkedett.
- Igen deszkás vagyokl, de nem ítélem el a BMX-eseket sem. Döntsétek el ti melyik csapat mennyen el a versenyre és értesítsetek, ha döntöttetek.
Most már tényleg lindultam haza.
Egész úton törtem a fejem, hogy mégis mit kéne tenni ez ellen a csatabárd ellen, mert ha ez így megy tovább tönkre teszik az osztályt.
Otthon kikértem Bence tanácsát, aki kiröhögött, úgyhogy sok segítséget nem kaptam. Hát kösz! Amikor anyut kérdeztem elkezdett lelkizni, ami szintén nem hozott sok nyereményt. Miután a család fele nem szolgált megfelelő tanáccsal megkérdeztem aput, mire azt válaszolta:
- Miért nem indultok mind két versenyben több kockázatott válalva?
Átgondolva az egészet, hogy a fiúk milyen jók és magabiztosak elfogadtam a tanácsot.
- Kösz apu! - megöleltem és felrohantam a szobámba.
- Várj Brí! - kiáltott utánam apu.
- Mi az?
- Itt van amit kértél. - előszedett egy Libris zacskót és a kezembe nyomta.
Bele lestem és.... áááááááááá! Akkorát sikítottam, hogy még Bence is lejött megnézni, hogy mi történt. Majd mikor látta, hogy csak én vigyorgok mint a vadalma visszamentem az emeletre.
- Köszönöööööm!!
Felrohantam a szobámba gyorsan posztoltam facebookon apu tanácsát és belevetettem magam az ajándékomba.
A Szent Johanna Gimi 8. Örökkébe.
Sziasztok éjjeli baglyok! Meghoztuk az új részt! Egy kicsit hosszabb lett, reméljük tetszeni fog :)
Nagyon szépen köszönjük a gyönyörű fejlécet Henrietta Strempelnek! A szereplők oldalon némi változás jött létre a szereplőkkel kapcsolatban. Jó olvasárt! :)
Puszi: Mandarin és Cukorka <3
Baszki, baszki, baszkiii!
Töri tézét írok és rohadtul nem tanultam rá. Tudom, tudom lehetlen, hogy már is tézét írjunk, de ez igazából nem is tézé, hanem egy ilyen cucc amivel felmérik, hogy mennyi is a tudásunk. Szóval rohadtul örülök neki! Igaz ott volt az egész vasárnapom, hogy tanuljak, de... bealudtam a töri könyv fölött, arról viszont nem én tehetek, hanem a töri, mert olyan unalmas! Ááá! Utálom a törit!
Reggel mikor felkeltem úgy éreztem magam mint egy hulla. És tényleg úgy is néztem ki! Eleve az asztaltól keltem fel, ami elég ok arra, hogy a tartásom egy zombiéra emlékeztessen. Aztán meg a szemem is karikás volt, a hajam meg mint egy széna kazal úgy ágazott szét.
Gyorsan letusoltam és kivasaltam a hajamat, majd egy gyors szett összeállítása után kezemben a törikönyvvel elindultam a suliba. Szegény deszkámat otthon kellett hagynom. :(
A suliba érve a fiúk nem úgy tűntek, mint akik nagyon készülnének a dogára.
- Ti nem készültök törire? - kérdeztem hitetlenkedve.
- Kéne? - lepődött meg Zoli, aki a székén hintázva játszott a mobilján.
- Hát, ja. Tudod ma írjuk töriből azt a felmérős cuccot.
Hírtelen túlságosan nagyot lökött magán és hátraesett, majd kikerekedett szemekkel nézett rám az asztal mögül.
- Hogy mit írunk ma? - kérdezte Bali is, aggódó tekintettel az arcán.
- Ilyen izét töriből. - próbáltam elmagyarázni, hogy miről is beszélt egész múlt órán Sipos. Nem mintha figyeltem volna, de azért egy kevés megmaradt.
- Kicsit részletesebben ha lehet! - türelmetlenkedett Benő is.
- Hé, nem kell bekapni! - jött a védelmemre Ádám. - Na szóval akkor mi is ez az izé töriből?
Na kösz. Én meg azt hittem, hogy a segítségemre siet.
- Nem tom mi, de a lényeg az, hogy az általános iskolai anyagból lesz. Valami hülye szarság, amit csak Sipos tud kitalálni, hogy felmérje mennyit is tudunk töriből.
- Akkor nem is kell megírni a dogát! - vonta meg a vállát Dávid, aki menet közben csatlakozott a csoporthoz. - Úgyse tudunk semmit!
A fiúk hangosan felröhögtek és összepacsiztak, mire én csak hitetlenkedve megráztam a fejem. Végül is teljesen igazuk van. Nem tudunk semmit töriből és szerintem nem is fogunk úgyhogy hagytam az egész "készüljünk törire" akciót és inkább leültem a helyemre és zenét hallgattam.
Csöngő után Ádi is ledobta magát mellém és addig bökdösött amíg rá nem figyeltem, mert éppenséggel el voltam foglalva azzal, hogy egy jó számot kiválasszak. Kivettem a fülesem és kérdőn meredtem rá.
- Klassz volt a szombat. - vigyorgott.
- Az volt. - mosolyogtam én is majd visszadugtam a fülhallgatómat.
Töri óra előtt tök nyugodtan ültem a helyemen és firkálgattam a padot, ahogy a többiek is elfoglalták magukat. Dávid és Bobesz az órát próbálta átállítani negyed órával előbbre, kitudja miféle hülyeség miatt.
Csöngőkor megjelent Sipos az ajtóban, vastag lapkötetet hozva magával.
- Mindent pakoljatok el az asztalról! - adta ki az utasítást.
- De tanárnőőő - húzta el a szó végét nyafogósan Benő. - Még szünet van!
- Meg mertem volna esküdni, hogy az előbb a csöngőt hallottam. - morogta Sipos.
- Nem, tanárnő. Biztos csak képzelődött. Nézze csak meg az órát. Még van 10 perc a szünetből! Kérem, hagy tanuljunk még a dogára és tessék kifáradni. - Odament a tanárnőhöz, aki két fejjel kisebb volt nála, sarkonfordította és elkezdte kitolni a teremből. - Tessék visszamenni a tanáriba! Igyon meg egy kávét, olyan fáradtnak tűnik!
Ezzel véglek kitessékelte a tanárnőt, aki az orra alatt azt mormogta "tényleg egy kicsit fáradt vagyok". Becsukta utána az ajtót és "leporolta" a kezét mint aki jól végezte a dolgát.
- Na, ezt is elintéztük.
- Vissza fog jönni. - szóltam neki mielőtt Sipos meglephetné.
- De ha megnézi az órát a szerint még mindig van 10 percünk a szünetből. - világosított fel a tervről.
- Á! Okos! - vigyorogtam rá.
- Köszönöm! Végre valaki elismeri!
Mindannyian kiröhögtük és elfoglalva magunkat élveztük, hogy nincs tanár.
10 perc után Sipos újra megjelent a termünkben.
- Tanárnő, nem látja, hogy még 9 perc van a szünetünkből? - hitetlenkedett most Bali.
- De, de látom. De az előbb is ennyit mutatott az óra, nem?
- Nem, akkor 10 percünk volt még hátra.
- De az lehetetlen, hogy én csak 1 perce mentem volna el. Volt az 15 is!
- Tanárnő, ha jól érzi magát az ember gyorsan repül az idő. - magyarázta Bali.
Sipos újra kivonult a teremből, mi meg megkönnyebbülve tértünk vissza az előbb félbe hagyott munkánkhoz.
Ez után még 5-ször jött be és ment ki a tanárnő, majd mikor megszólalt a kicsöngő újra bejött és lerakta az asztalra a felszerelését.
- Most már biztosan becsöngettek! Pakoljatok el mindent!
Mázlinkra bejöttek a b-ből egy csomóan, mert beszélni akartak a srácokkal, meg tőlem kérdezni pár dolgot az egyik gördeszka trükkel kapcsolatban, úgyhogy Sipos totál vörös arcal üvöltözött, de senki sem figyelt rá, ezért őrjöngve vágtatott ki a teremből és szerintem rohant a diribához reklamálni. Hát az már biztos, hogy tehetségünk van abban, hogy hogyan készítsük ki a tanárokat. Holnap a föcit is kijátszhatnák a fiúk, csak kitalálnak majd valami trükköt!
A laza töri után egy ofő következett. A logikáját sem értem annak, hogy mi értelme hétfőre rakni egy osztályfőnökit, amikor hétfőn nem történik semmi. Haj, de nem akarom megérteni a tanárokat. Példa rá, amikor Kiss tanárnő még év elején, na jó múlt hét szerdán leordította Zoli fejét, mert... inkább idézem: "Zoli! Honnan tudjam a nevedet ha nincs kint a névtáblád?" Esküszöm! Szó szerint ezt mondta!
Szóval ofőre Nemes már úgy jött be, hogy a fejét fogta és mintha a feje is egy kicsit vörösebb lett volna mint kellene. A naplót lecsapva az asztalra ült le a tanári székre és fel sem nézve a papírjai közül kezdett el magyarázni.
- Gyerekek üljetek le rengeteg dolgot kell megbeszélnünk és nincs időnk a hülyeségekre, úgy hogy Krisztián örülnék neki, hogy ha most rögtön visszaállítanád az órát.
Krisz kelletlenül tápászkodott fel és állította vissza az órát, hogy 12 órát mutasson.
- Köszönöm! A következő napirendi pontunk... - kutakodott egy kicsit a cuccai között majd szemöldök ráncolva nézett fel. - Mi az, hogy kitessékeljük a történelem tanárt, amikor dolgozatot kellett volna írnotok?! - fakadt ki.
- Hát pont ez az! Dogát kellett volna írnunk, nekünk meg nem volt kedvünk! - kiabálta be Benő.
- Mi az, hogy nem volt kedvetek?! Ez egy iskola! - fáradtan megdörzsölte az orrnyergét és nagyot sóhajtott. - Most már mindegy. Legközelebb ne csináljatok ilyet.
Gyorsan kitéptem egy lapot a leckefüzetemből és ráfirkantottam:
Persze, nem csinálunk ilyet többet! De előbb meg kell úsznunk egy föci felelést.
Ádám elé csúsztattam a lapot aki kíváncsian nézett rám, majd kinyitotta a lapot és elolvasta. Miután a sor végére ért hangosan felröhögött, amivel sikeresen magára vonta Nemes figyelmét.
- Mi olyan vicces?
- Semmi, semmi. - kuncogott még mindig Ádi.
- Rendben. - nézett ránk szúrósan és tovább magyarázott. - Szóval, ahogy az előbb említettem október 3.-án, pénteken lesz a gólyabál és minden kilencedikesnek fel kell lépnie. Ötleteket szeretnék hallani!
- Ne mááár! - nyavajogtunk egyszerre, kivéve Vivient aki önelégülten mosolygott és jelentkezett.
- Tessék Vivien!
- Szerintem lehetne... - de sosem tudtuk meg, hogy mi lehetne, mivel mindenki egy szerre ordította le.
- NEM, NEM LEHET!
Duzzogva húzta fel az orrát ás karba font kézzel hátra dőlt a széken.
- Ha nem fogadjátok el amit ő akart mondani akkor hallgatom a jobb ötleteket.
Mindenki hallgatott. Még a nem létező légy zümmögését is lehetett hallani.
- Gondoltam. Akkor...
Hírtelen mobilcsörgés hasított a néma csöndbe max hangerőn. Nem is én lettem volna, ha nem némítom le a mobilom. Ráadásul tök gáz szám szólt, pont az amit Bencének állítottam be. Egyáltalán mér hív engem negyed egykor óra alatt? Mindegy most nem ez volt a lényeg, hanem az, hogy a mobilomat se találtam így kikapcsolni se tudtam, a szám meg teljes erővel üvöltött. Mire megtaláltam már a szám közepénél tartott. Gyorsan kinyomtam.
- Mi volt ez a szám? - kérdezte Zoli kíváncsi tekintettel.
- Ja ez... ez semmi, csak egy hülye szám.
- Dehogy! Meg tudod mutatni a videóját? - kérdezte ugyanolyan kíváncsi tekintettel Bobesz is.
- Aha, de minek? - ráncoltam a homlokom.
- Gyerekek! Álljatok meg egy picit! Iskolában vagyunk! - torkolta őket Nemes.
- Meg van az ötletünk a gólyabálra! - kiáltotta Ádi.
- Meg van? - kérdezte a tanárnő.
- Mióta van meg? - kérdeztem nagyokat pislogva Ádámra.
- És mégis mi az ami meg van? - kérdezte durcásan Vivien.
- Hát ez! Ez a szám! erre fogunk táncolni! - magyarázta Gelli, mintha ez olyan egyértelmű lett volna.
- Hogy erre táncolni? - néztem rá hitetlenkedve. - Na nem! Ez hülyeség!
- Mutasd csak a videót!
Megkerestem a számot és lejátszottam az asztalunk köré gyűlt tömegnek.
- Hát ez tök király volt! - kiabálta Dávid. - Játszd le újra.
Hát, ha ennyire tetszik nekik miért ne?
Ötször néztük meg mire mindenkinek leesett, hogy miről is van szó.
- Jól van, jól van! Most már elég lesz! - mondta nevetve a tanárnő, akinek ezek szerint tetszett a videó. - Ezt előadhatjuk a bálon. Feltéve, ha mindenki benne van.
- Még szép, hogy benne vagyunk! - ordította Bali.
Nyomatékosan néztünk Vivienre, aki szemmel láthatólag élvezte, hogy rajta áll a döntés.
- Szerintem ez egy hatalmas nagy baromság. És tudom, hogy ezzel teljesen megaláznám magamat az egész suli előtt. Ezért a döntésem... - a hatás kedvéért hosszú szünetet tartott, majd kijelentette a döntését. - Jól van, ne nézzetek így. Benne vagyok.
Hangos ujjongásban törtünk ki és elkezdtünk, gyakorolni, már ha az gyakorlásnak lehet nevezni, hogy óra végéig a videót néztük és egyszer kétszer valamelyik hülye elkezdte utánozni a fazont.
Remekül szórakoztunk az órán és a szünetben is hülyültünk volna, ha épp nem matek következett volna és nem kellett volna matekházit másolni. Lehet, hogy még csak év eleje van és kevés házit adnak, de mi akkor se fogjuk megcsinálni, úgyhogy arra várhatnak.
Matek után visszahívtam Bencét, hogy az ofő kellős közepén mégis miért kellett hívnia.
- Ja csak, azt akartam mondani, hogy nem várlak meg, mert elmaradt az uccsó óránk.
- Kösz, és ezt nem lehetett volna szünetben megmondani?
- Nem! - felelte kurtán. - Most mennem kell.
- Csak nem megöltek? - kérdeztem, mert sejtettem, hogy Lolozik.
- Már nem sok kell hozzá... Ó, hogy rohadnál meg kis köcsög! Mi az, hogy megtámadsz kis geci! Menjél vissza anyádba te kibaszott buzi! - ordította olyan hangosan, hogy el kellett tartanom a fülemtől a mobilt.
- Oké, akkor én most leteszem és otthon találkozunk! Szia!
- Rohadj meg! - kiáltotta, de tudtam, hogy engem már nem is hall csak a játékot nézi.
- Minden oké? - kérdezte Ádám, aki semmiből termett mellettem.
- Ja, persze. Miért lenne gond?
- Csak hallottam, ahogy a bátyád üvöltött a mobilban.
- Jaaa, hogy az! -csaptam a homlokomra és felröhögtem. - Nem hozzám beszélt hanem... nem is tudom kihez. A lényeg az, hogy Lolozik és ilyeneket szokott mondni amikor megtámadják és vesztésre áll.
- Aha. Kicsit túlreagálja nem?
- De egy kicsit. - mutattam az ujjammal is.
Mind a ketten felnevettünk.
- Gyalog mész? - kérdezte.
- Nem, limóval! - vágtam rá.
- Jó értem! Hülye kérdésre hülye válasz.
- Pontosan. - vigyorogtam.
- Ha akarod mehetünk felváltva az enyémen. - mutatott a talpa alatt előre hátra guruló deszkára.
- Nem is arra laksz amerre én! - tiltakoztam.
- De arra lakom, csak egy kis kerülő.
- Hát jó, addig is kiröhöghetlek, hogy milyen béna vagy! - vigyorogtam rá.
- Kösz! Szíven ütött. - tette meghatottan a kezét a szívére.
- Ha tudom, hogy ilyen érzékeny vagy akkor nem mondok neked ilyeneket.
Hangosan felröhögtünk, majd elindultunk haza. Először én mentem a deszkával, bonyolult trükköket mutatva Ádinak, hogy utánozza le. Egy darabig ment neki, de mikor eljutottunk a legnehezebbekig már nem nagyon bírta és elesett. Kivételesen visszatartottam a röhögést és mondtam, hogy próbálja meg újra, de megint elesett, akkor viszont nem tudtam tovább tartani és térdre rogytam a röhögéstől.
- Ha-ha! Most már eléggé kiröhögtél! Talán mehetnénk is! - morgolódott.
- Jaj, ne már. Most fáj a hasam. - Álltam fel és a kezem a hasamra szorítottam.
- Látod! Ezért nem kell kiröhögni az embert!
- Aha, de én akkor is ki foglak röhögni ha elesel. - vigyorogtam rá.
- Gondoltam! - túrt a hajába.
A házunk előtt megálltunk és előbányásztam a kulcsomat a táskám legaljáról. Beillesztettem a zárba és kinyitottam az ajtót.
- Bejösz? - kérdeztem Ádit.
- Nem akarok zavarni. - mentegetőzött.
- Nincs itthon senki.
- Kis rohadék, már megint megtámadtál! - hallottuk a bátyám kiáltását az emeletről.
- Csak Bence, de ő nem számít. Mellette még egy bomba is felrobbanhatna, azt se venné észre.
- Hát, végülis ráérek. - vonta meg a vállát és belépett az ajtón.
- Kérsz inni valamit? Kóla, cappy, fanta, tonic, almalé? Valami? - mustráltam a hűtőt.
- Kóla jó lesz, köszi. - mondta, majd körbenézett. - Szép ház!
- Hogy? Ja, köszi. Ez többnyire anya érdeme. Folyamatosan a lapokat bújja.
- Értem. - A kezébe nyomtam egy kólával teli poharat. - Köszi! Az te vagy? - mutatott egy gyerekkori képre amin, Bencével még a régi lakásunkban karácsonykor bemásztunk a fenyőfa alá, hogy kileshessük a Jézuskát.
- Igen!
- Cuki! - mosolygott.
- Tudom! - dobtam hátra a hajam önelégülten.
Felnevettünk, majd fölmentünk a szobámba és beültünk a kosaraimba.
- Tök jó a szobád!
- Kösz! Én festettem és rendeztem be.
- Te festetted? Hú, nagyon csúcs!
- Köszi. - mosolyogtam.
- Gitározol? - pillantotta meg a két falhoz támasztott gitárt.
- Aha! Te tudsz?
- Egy kicsit.
- Mutasd!
A kezébe nyomtam a klasszikust, a saját ölembe pedig a basszgitárt vettem. Megpengetett pár húrt, aztán elkezdte Mennyország tourist játszani és énekelni. Nagyon jó hangja volt! Csak ámultam! Nem is gondoltam volna, hogy tud énekelni!
Amikor befejezte szavakat se találtam.
- Ennyire rossz volt? - húzta el a száját.
- Te most hülyéskedsz? Ez eszméletlen volt! Nagyon jó hangod van!
- Kösz! - nevetett fel zavarában.
- Most komolyan! Tényleg nagyon jó hangod van.
- Köszönöm! Most te jössz!
- Hát jó!
Elkezdtem énekelni Radics Gigitől az Úgy fáj című dalát. Nagyon szeretem ezt a dalt. Itthon mindig ezt szoktam dúdolni vagy énekelni. Néha úgy érzem, hogy a szüleim idegére megyek és nem sokat tévedek, amikor Bence őrjöngve jön be és kapcsolja ki. A szám végén ránéztem Ádira, akinek az álla a földet súrolta.
- Rohadt jó hangod van, tudsz róla?
- Most már igen! - vigyorogtam.
Ádival fél hatig énekeltünk, dumáltunk, meg csak úgy elvoltunk, aztán haza kellett mennie. Kikísértem az ajtóig, majd elköszöntem és visszarohantam a szobámba, hogy egy kicsit készüljek holnapra és hogy végre bebújhassak az ágyikómba és mély álomba zuhanhassak.
